Tudta, hogy a fásultság következő fázisa a depresszió!
Tényleg ennyire nincs remény?
Már megint csak azok ússzák meg, akik tisztességtelenek?
Nem! Ez nem így van!
Járva az országot azt tapasztalom, hogy még azok a vezetők is fásulttá váltak, akik korábban tele reménnyel, határozott elképzeléssel álltak a dolgokhoz. Néhányan eljutottak odáig, hogy képesek lennének feladni mindent, amit eddig elértek a vállalkozásukban, vagy a magánéletükben.
Ismét üdvözlöm a Kedves Hallgatóimat, Gyurka András vagyok a Sales Rádió trénere!
Rendhagyó módon, most azokhoz a vezetőkhöz kívánok szólni, akik az értékesítési problémák mellett, most a válság okozta problémákkal küzdenek.
Visszatérve a bevezetőben elhangzott témához, elkezdtem kutatni, hogy mi lehet a fő oka a fásultságnak.
Feltettem magamnak egy kérdést: valóban csak egyedül a válság okoz ilyen alattomos módon kárt az emberekben?
Nagyon sok ismerősömet kifaggatva rájöttem egy rendkívüli dologra!
Válság mindig volt és várhatóan még nagyon sokszor lesz. Korábban is megoldódott az ilyen helyzet és nagy valószínűséggel most is meg fog oldódni – természetesen úgy, hogy teszünk érte valamit, és a józanész segít a megoldásban.
Akkor viszont nem ez az igazi oka, a jelenleg tapasztalható letargiának.
Valóban nem!
Az igazi ok a SIKERTELENSÉG érzése!
Kedves Hallgatóim! Gondoljanak arra az időszakra, vagy egy olyan pillanatra, amikor sikeresek voltak.
Milyen volt abban a pillanatban a problémamegoldó képességük? Számított az, ha néhány akadály ott állt Önök előtt?
Nem, simán lesöpörték, mint az asztalról a port!
Tehát ez az igazi ok: elveszítették a hitet abban, hogy képesek megoldani problémát.
Hiányzik a siker íze, ami motivál, ami bátorít, ami jókedvre derít.
Éppen ezért invitálom Önöket, hogy jöjjenek el 29-én a minikonferenciára. Olyan adatokat, információkat hallanak, ami újra visszaadja a hitüket, hogy van remény. Sikeres, sok megpróbáltatást megélő előadók mutatják meg az utat.
Ha kihagyja – lehet, hogy elvégez egy csomó munkát a cégében, és jól elfárad – elesik olyan élménytől, ami ma nagyon szükséges mindannyinknak, a siker lehetőségétől.
Ha nincs életbevágó programja április 29-re, javaslom, ne hagyja ki ezt a lehetőséget.
A minikonferencia részleteiről bővebben tájékozódhat az alábbi linken:
http://sikerkonferencia.eu/minikonferencia.html?pp_az=26
Kedves Hallgatóim, írják meg, Önök mit gondolnak a fenti a témáról, mennyire érinti meg Önöket és mit látnak megoldásként.
A következő adásig 100%-os napot kíván Hallgatóinak Gyurka András és a Sales Rádió!







Az 
