„Elég a kifogásgazdag ügyfelekből!” – Végre eljött a kifogások sötét napja!

Ütött az óra! – Elérkezett a pillanat, hogy a pokolra küldje az életét megkeserítő „értékesítés-mumust”, és végre úgy adhassa el termékét a piacon, ahogy azt mindig is megérdemelte volna!

Intsen búcsút örökre a kifogásoknak és kezdjen
el fellélegezni, mert mától elkezdődik a
„habkönnyű” értékesítések korszaka!

Köszi, András, de én már tudom, hogy
óriási szükségem van erre a programra.
Most rögtön szeretném megrendelni »

Kedves leendő „Terminátor-tulajdonos” barátom,

Akár a termékét, akár a szolgáltatását szeretné nagyobb mennyiségben piacra juttatni, mindenképpen megérdemli, hogy végre olyan könnyedséggel tehesse azt, ahogy mindig is szerette volna. Hiszen általa az emberek megszabadulhatnak egyes problémáiktól, és ezzel együtt teljesebb, gondtalanabb életet nyerhetnek.

Ilyenkor a legnagyobb tragédia, ami csak megtörténhet Önnel, ha nem tudja elég emberhez eljuttatni a kínálatát, ha az értékesítés nem megy úgy, ahogy szeretné, és így nem találja meg az utat azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük lenne Önre, és akik a leginkább megérdemelnék a segítségét. Ennek a legfőbb oka egy olyan probléma, egy olyan gát, amely szinte minden eladási kísérletet képes meghiúsítani, és amely gát könnyedén leküzdhető lenne, ha az értékesítői ismernék rá a megfelelő módszereket.

De ehhez az kell, hogy az emberei igazi vérpofi „eladógépek” legyenek, és akár egy Terminátor, úgy semmisítsék meg sorra ezt az „eladásgyilkos” gátat, és - recesszió ide vagy oda - csak eladjanak, eladjanak, eladjanak... Olyan értékesítők ők, akik...

Soha nem felejtik el azt a tudást, amihez a képzéseken jutnak hozzá  

  • Mindig motiváltak, így nem kell Önnek állandóan „noszogatnia” őket, hogy végre dolgozzanak
  • Az árengedményeket csupán hírből ismerik – mert áralku nélkül is eladnak a vevőknek

Csakhogy ez az akadály – a vevői kifogások – állandóan megkeseríti az életüket.

Bármennyire is igazságtalan az, hogy az emberek – bár szükségük lenne rá, mégis – állandóan kibúvókat keresnek a döntéseik alól, de sajnos így van.

És ahhoz, hogy ezt leküzdje, ma már kevés néhány talpraesett eladó, kevés az igyekvő, megbízható sales csapat, vagy az évenkénti egy-két tréning, ehhez bizony egy olyan képzési rendszer kell, amely mindig elérhető, amely folyamatosan az értékesítői segítségére van, és amely egy olyan tudást közvetít, amit könnyedén gyakorlatra is tudnak váltani.

Tudom jól, hogy...

  • most még növekvő aggodalommal néz a borúsnak látszó jövőbe, mert már így is alig tud eladni a sok versenytárs mellett...
  •  
  • folyton meggyűlik a baja az értékesítői kifogásaival, hogy „Na de főnök, válság van, és nincs az embereknek pénze!” vagy „A multik állandóan elveszik a vevőket, a konkurencia meg egyre jobb!”...
  •  
  • úgy érzi, hogy Önnek kellene beállnia eladni, mert akkor végre lenne valaki, aki valóban szívvel-lélekkel végzi az értékesítést...
  •   Önnek is gondot okoz, hogy pokoli nehéz jó értékesítőt találni, és gyakran hosszas kutatás után sem mindig sikerül rálelni arra az emberre, aki valóban jól teljesít, és nem csak a felvételin tud nagyot „domborítani”, azonban...
  •   ...érzi azt is, hogy a meglévő emberei képzésére fordított összegeket akár egy hajléktalannak is odaadhatta volna, mert az eladói egyáltalán semmit nem használnak az ott kapott tudásból. Ilyenkor elszáll a reménye, a csalódások lassan felőrlik az idegeit, és végül marad a harc vevőivel, a piaccal, és a gazdasági helyzettel...

De akkor most kérem, hogy szánjon 10-15 percet erre az oldalra, mert van egy igazán jó hírem...

Mindezeknek mostantól vége!

Mit tegyen azért, hogy a lelke mélyén ne kelljen felordítania: „Áááá, elegem van
már a sok nehézségből! Mi lenne, ha csak egy picit könnyebben mehetne
végre az eladás?!”
?

Hogyan kerekedjen végre felül Ön az eladásokért vívott küzdelemben, és hogyan szerezhet be az értékesítői számára egy jó adagot a misztikus „elfelejthetetlen tudásból”?

A következőkben el fogom mondani, és be is bizonyítom Önnek, hogy egyetlen egyszerű változtatás az eddigi rendszerén kiemelkedő fellendülést hozhat,
és alaposan átértékel minden eddigi erőfeszítést.

Az értékesítői az Ön szeme láttára érhetnek el egészen elképesztő eredményeket,
és még a munkától sem kell hetekre elvonnia őket. Azonban előtte még tisztázzuk, hogy...


"...látható eredményeket tudunk produkálni
ezzel az anyaggal, és egyre jobban növekedik bennünk a rutin"

"...minél többet használjuk, annál jobban belénk rögzül"

"... nagyon szívesen ajánlom ezt a tananyagot is, hisz egy nagyon
fontos része az értékesítői szakmának."

"Az a rendszer, amit Andrásék felállítottak nagyon jól adja vissza
azokat a szituációkat, amik a valós életben is eljátszódnak. És
vicces formában, könnyebben megtanuljuk azokat a helyzeteket
kezelni, amit az ügyfél nekünk kifogásként hoz fel."


Baticz Péter
Kiskőrös Toyota autókereskedelem

Kinek SZÓL ez az üzenet?

Az elmúlt 15 évben, a több mint 7 ezer értékesítő képzése rengeteg tapasztalatot adott ahhoz, hogy tisztán lássam az értékesítési munka gyengeségeit és erősségeit. Mivel magam is gyakorló értékesítő vagyok a mai napig, saját tapasztalat áll rendelkezésemre, hogy elmondhassam a cégvezetőknek és értékesítőiknek, mi működik, vagy mi nem működik a gyakorlatban:

  • sokat próbált cégvezetőknek, akik már számtalan tréningre, képzésre küldték el az értékesítőiket, és kipróbáltak sokféle módszert, elolvastak tengernyi könyvet, de ezek sohasem hoztak olyan eredményeket,
    mint amiket elvártak volna
     
  • sikerre törő vállalkozóknak, akik végül eljutottak arra a pontra, hogy egymaguk már kevesek a cégük építéséhez, és elkezdtek embereket keresni maguk mellé, ezzel együtt megértették, hogy csak akkor lehet elvárni egy értékesítőtől, hogy igazán kiemelkedő teljesítményt nyújtson, ha megkapja
    a megfelelő képzést is hozzá...
     
  • akik azt is észrevették, hogy a keresleti piacból kínálati piac lett és már sokkal nehezebb eladni, mint korábban. Olyan kifogások sorával találkoztak, amelyek azelőtt nem volt jellemzőek a vevőikre...
     
  • akik autodidakta módon tanultak meg értékesíteni, de ennek sok kudarc volt az ára, és a további fejlődéshez már nincs erejük
    újra végigcsinálni mindent elölről...


Ők azok, akiknek olyan újdonságot tudok mutatni, amit már nagyon régen vártak , és ami meghozza végre számukra az egyik legfontosabb áttörést. Mindezt úgy, és olyan formában kínálom majd fel, ami számukra mindennél nagyobb segítség lesz.

Ez az új módszer hihetetlen módon felgyorsítja a tanulást, és ezzel végre egy cégvezető, és az értékesítői számára talán ismét megnyílnak a sikeres eladáshoz vezető lehetőségek kapui.
 

Kinek NEM SZÓL ez az üzenet?

Akár már most abbahagyhatja az olvasást az, aki:

  • hisz abban, hogy elég a tréningeken, és a könyvekből megszerezhető tudás, és a gyakorlati alkalmazásra már semmi értelme időt fordítani, az úgy is jön magától
     
  • nem való annak, aki még mindig abban él, hogy csak a korrupció segít, és a „lefizetett” vevő a jó vevő
     
  • azoknak sem való, akik teljes meggyőződéssel hiszik, hogy az értékesítésre születni kell, és akiben nincs meg ez a veleszületett képesség, az soha sem lesz jó eladó, így őt teljesen felesleges tanítani
     
  • és végül nem javasoljuk azoknak sem, akik már unják az egészet és belefáradtak az eladási mutatóik növeléséért folytatott harcba és az értékesítőik noszogatásába. Úgy gondolják, hogy ez az egész csak egy misztikus „badarság”, és semmi értelme foglalkozni vele, a nehéz idők után úgyis jobbak jönnek majd.
     

 Egy sokkoló adat az eladások „legfőbb gyilkosáról”:

Az eladások 93%-át a vevők által felhozott,
és rosszul kezelt kifogások akasztják meg!

Sok cégvezető tapasztalja, hogy eladni egyre nehezebb . A vevők egyre „rafináltabb” kifogásokkal állnak elő , hogy miért nem vásárolnak, így az értékesítők is egyre kevesebb üzletet tudnak kötni. Pedig nincs olyan vállalkozás idehaza, amelyiknek ne lehetne az eladási nehézségeit megoldani, csupán némi változtatásra, és egy új, még hatékonyabb képzési módszerre van szükség.

Tehát a cél: folyamatosan, és egyre hatékonyabban kezelni a vevői kifogásokat, növelni a sikeres eladások számát és az értékesítőit megtanítani arra, mindezt
hogyan tehetik meg sikeresen.

Mi a 4 legtöbbet emlegetett vevői kifogás...

...amelyekkel az eladói nap, mint nap küzdenek?

Az alábbi kifogásokat már Ön is biztosan milliószor hallotta!

  • „drága”
  • „még megbeszélem…”
  • „Gondolkodom rajta”
  • „Körül akarok nézni”


Ha ezekre nem érkezik azonnali reakció egy értékesítőtől, akkor itt vége is az eladási kísérletnek, így nincs üzlet, nincs forgalom, és nincs profit sem!
Nézzen bele Ön is a
Kifogáskezelés-Terminátor programba,
kattintson most ide! »

Ahhoz azonban, hogy egy eladó az ilyen helyzetekben azonnal a megfelelő módszerrel álljon elő, nem elég az, ha valahol egyszer olvasott vagy hallott arról, mi a teendő ilyenkor. Az értékesítőnek fel kell ismernie, és „csípőből kell tüzelnie” ezekre a kifogásokra, és rögtön hatástalanítania kell őket!

És ehhez óriási szüksége van valamire...

A titkos kulcsszó...

Létezik egy biztos dolog, ami már rengeteg sikeres vállalkozót segített át a nehéz helyzeteken szerte a világban. Ez a dolog minden nagy eredményeket elérő emberben megvan, kivétel nélkül. Ők úgy tettek szert erre a dologra, hogy kitartóan és állhatatosan kutattak utána, mindaddig, amíg rá nem leltek...

Ez a dolog egyszerűen fogalmazva nem más, mint: A Maradandó Tudás. Egy olyan hatalom ez, ami nélkül képtelenség tartós sikert elérni, és nélküle egyszerűen lehetetlen átvészelni a válságos időszakokat.

Szeretném elérni a marandó tudást, és
most azonnal megrendelem a programot »

És itt a kulcsszó: a Maradandó!

Ugyanis az egyszer olvasott, hallott ismeret csak felületes, könnyedén tovaillanó tudást képes adni. Ha valódi, alaposan kiképzett értékesítőket akar, akkor őket igazi értékesítő „Terminátorrá” kell nevelnie!

És ezt a tréningekből, és az úgynevezett „dobozos információs termékekből” csak igen-igen kis eséllyel szerezheti meg bárki! Ugyanis a maradandó tudás titka a gyakorlásban, és a konkrét feladatok megoldásában rejlik.

Hogyan válik tartóssá a tudás?

Ahhoz, hogy egy értékesítő azonnal felismerje, és kezelni is tudja a kibúvókat, naponta gyakorolnia kell a legtöbbet felhozott vevői kifogásokra adható legbiztosabb, és sokat bizonyított kulcsmondatokat. Ehhez azonban egy olyan ismeretanyagra van szüksége, amelyből mindig, a nap bármely szakában tanulhat.

Így ezek a kulcsfontosságú módszerek mélyen berögzülnek, és napi rutinná válnak. Ezzel az értékesítő nemcsak megtanulja kezelni a kifogásokat, de azonnal fel is ismeri őket.

„Rendben, ezt értem, de ha a tréningek nem, akkor mi képes megadni ezt a tudást?”

Ha kíváncsi egy olyan módszerre, amelynek segítségével az értékesítői, egyre hatékonyabban adnak el, és amivel végre kiiktathatja a tréningek egyetlen átkát, a felejtést...

...akkor most jó helyen jár, mert...

Bemutatkozik a „Kifogás-Terminátor” a Professzionális Kifogáskezelés-oktató program

Meggyőződésem, hogy pár éven belül a „Kifogás-Terminátor” program lesz a kifogáskezelő mesterek elektronikus bibliája, amellyel egyszerűen , gyorsan és hatékonyan , egy életre elsajátíthatják a vevői kibúvók hatástalanításának holtbiztos technikáit.

Ugyanis jelenleg ez az egyetlen olyan program, amellyel...

1.) Ön:

  • egy forradalmian új, hatékony képzési programot kap kézhez, ami már az első használattal előrelendítheti az értékesítői sikeres eladásait
     
  • egy bármikor elővehető, folyamatos képzést biztosíthat sales-es csapatának, így nem csak egy egyszeri alkalommal elérhető tudást ad a kezükbe, amelyet könnyedén elfelejtenek majd
     
  • helyben, a saját cégében képezheti ki a saját „Kifogás-Terminátorait”, így nem kell többnapos értékesítési tréningekre küldenie az embereit, ezáltal nem esnek ki hosszú időszakokra az eladásokból
     
  • bármikor számon kérheti az értékesítőit, és vizsgáztathatja őket, így végig figyelemmel tudja kísérni a haladásukat, hogy biztos lehessen benne, megérte befektetnie ebbe a programba
     
  • a programba integrált statisztikák alapján jelezni tudjuk Önnek, hogy az értékesítői hogyan haladnak, mivel van a legtöbb gondjuk

2.) az értékesítői:

  • nem csupán elméletet tanulhatnak, amelyet csak óriási nehézségek árán tudnak átültetni a mindennapi eladásaikba, hanem konkrét gyakorlati feladatokat is végeznek, így szinte „beleég” a fejükbe a tudás
     
  • a programmal játékosan, Beleznay Endre színész hangjával, és videókkal fűszerezve tanulhatnak, így nem csak olvassák, de hallják, és látják is a megtanulandó anyagot, ezzel még hatékonyabban segítve elő a magasabb szintű megértést
     
  • a tréningeknél jelentősen hatékonyabb módon, egy állandóan kéznél lévő anyagot kapnak, amelyet bármikor elővehetnek, így addig gyakorolhatják az egyes szituációkat, amíg tökéletesen nem tudják
     
  • külön fel tudnak készülni egy-egy olyan konkrét kifogásból, amely náluk gyakran előfordul, így azt álmukból felkeltve is könnyedén képesek lesznek kezelni
     
  • lehetőséget kapnak, hogy kérdezzenek tőlünk, ha valamire nem találnak választ az anyagunkban, így garantáltan nem marad számukra egyetlen homályos folt sem a kifogáskezelés terén

+ BÓNUSZ ELŐNY: és mindehhez jelentősen kedvezőbb áron jut hozzá , mint bármelyik színvonalasabb tréninghez!


"...bármikor gyakorolható, bármikor fejleszthetőek a képességek, nem kell tréningre járni, itt helyben meg lehet
tanulni mindent."


"...öt éve dolgozom az értékesítői szakmában. Körülbelül egy
hónappal ezelőtt kaptunk egy anyagot a Gyurka Andrástól, amit
azóta is hasznosítunk. Az a lényege a dolognak, hogy minél
többet kell gyakorolni, és játékosan próbálgatni a feladatokat
és ennek meg lesz a látható eredménye."

"Nagyon könnyen elsajátítható, könnyen megtanulható. Játékos
feladatok vannak benne."

"Nagy előnye a dolognak, hogy letölthető a gépre, így bármikor
gyakorolható, bármikor fejleszthetőek a képességek, nem kell
tréningre járni, itt helyben meg lehet tanulni mindent."

Juhász Attila
Kiskőrös Toyota autókereskedelem

Mi NEM a Kifogás-Terminátor?

  • Nem száraz elmélet, ami mellett jót lehet aludni, és a való életben használhatatlan – ez inkább maradjon az elméleti „szakemberek” asztala
     
  • Nem a külföldi piacokból átvett, de idehaza használhatatlan példatár, amit csak egyszerűen lefordítottunk, de soha, egyetlen alakalommal sem tettünk próbára – minden egyes részletét mi dolgoztuk ki, hazai környezetben, hazai értékesítőkre szabva, hazai vevőkön tesztelve
     
  • Nem egy nehéz, és bonyolult „szakzsargon”, ami jól hangzik ugyan, de egy értékesítő soha sem lesz képes alkalmazni – sokkal inkább egy jól érhető, egyszerű módszertan, amely kiválóan alkalmazható bármely helyzetben
     
  • Nem egy „egyszer-elmondjuk-és-utána-vagy-megjegyzed-vagy-nem”-típusú anyag, amiből pár hónap múlva már szinte semmi sem marad meg az értékesítői fejében, hanem egy bármikor előszedhető, és hasznosítható tudástár az, amit most a Kifogás-Terminátor programmal Ön elé tárunk.

Hogyan „működik” a Kifogás-Terminátor program?

A Kifogás-Terminátor program, egy különleges sales-edző szoftver, amelyet

  • a számítógépére telepítve tud használni
     
  • a telepítés után Ön vagy értékesítői azonnal elindíthatják a programot és sorra vehetik az elméleti tudnivalókat, amelyek megjelennek szövegesen is, sőt Beleznay Endre is felolvas…
     
  • minden elméleti részt egy-egy jól illusztrált gyakorlat követ, így azonnal egy élő példán keresztül gyakorolhatják be az adott kifogás alkalmazását
Nézzen bele Ön is a
Kifogáskezelés-Terminátor programba,
kattintson most ide! »


  • az egyes fejezet végén egy rövid „próbapálya” következik, amit a program azonnal kiértékel, így rögtön visszajelzést is kap az értékesítő, hogy mennyire sikerült megértenie az adott szakaszt, sőt...
     
  • amennyiben az eredményei nem érik minimum a 70%-os szintet, a program nem is engedi továbblépni őt mindaddig, amíg sikeresen el nem végezte a feladatokat, ezzel is biztosítva, hogy a tudása megfelelő szintű, és valóban maradandó legyen
     
  • a program használata minden nap javasolt! Napi 5 perc mindenképpen szükséges lehet, azonban az igazi áttörést a napi minimum 15 perces gyakorlás fogja jelenteni!
     
  • amikor egy eladó egyszer becsületesen végigment a teljes folyamaton, és utána már célzottan használhatja a munkájában előforduló kifogások kezelésére, így folyamatosan képezheti magát, és soha sem esik ki a gyakorlatból

Igen, szeretném most azonnal megrendelni
a Kifogás-Terminátor edző programot»

 
A Terminátor-gyártás –
Vagyis, mi az a tudás, amit ebbe
a programba belepakoltunk?

Mindent megtettünk azért, hogy ez a sales-edző program garantáltan képes legyen valódi Kifogás-Terminátorokat „gyártani”, ezért minden egyes részletét módszeresen építettük fel.

A Terminátor-gyártás három fő fázisra bontható:

1. fázis: A kiképzés

Ebben a szakaszban „építjük be” értékesítőibe a kifogáskezeléshez kellő elméleti tudást. Valamint az elmélet megértéséhez elengedhetetlenül szükséges gyakorlati kiképzés is ezen a szinten folyik majd.

Hogyan néz ki ez pontosan?

A.) Az „elmélet-chip beültetése” – mi az, ami egy Kifogás-Terminátornak a működéshez alapfeltétel?

  • Ismerjük meg az ellenfelet! Mi is pontosan az a „fránya” kifogás, ami miatt az eladások 93%-a meghiúsul?
     
  • Mi az, amit a kifogáskezelésről mindenképpen tudni kell ahhoz, hogy ne a vevő irányítsa az eladást?
     
  • Mi a jogos kifogás, és milyen módszerrel lehet azt hatásosan kezelni?
     
  • Mi a falkifogás, és miért hozza fel azt a vevő?
     
  • Hogyan semmisítse meg a falkifogásokat, és hogyan érje el ezzel, hogy a vevő végül örömmel vásároljon?

B.) „Amitől egy Kifogás-Terminátor önálló életre kel” – a gyakorlati kiképzés

  • „Drága” „Még körülnézek” – hogyan semmisítse meg a legtöbbet felhozott kifogásokat a gyakorlatban?
     
  • Hogyan sajátíthatja el a jogos kifogások kezelésének technikáit?
     
  • Milyen gyakorlatias módszerekkel vethet véget a vevők falból felhozott kifogásainak?
     
  • És gyakorolja addig a feladatokat, amíg el nem éri a maximális pontszámot, hogy már holnaptól 1-el több eladása legyen!

2. fázis: Rutinszerzés

Ebben a fázisban folyik a megszerzett alapok készség szintre fejlesztése. Azaz, itt tanulja meg egy vérbeli Kifogás-Terminátor, hogyan hatástalanítsa szemrebbenés nélkül, „csípőből” a kapott kifogásokat.

Plusz bónusz tudás: Itt „beépítésre” kerül egy különleges ismeretanyag. Ennek segítségével azok a kibúvók is kezelhetővé válnak, melyekkel még a rutinos értékesítőknek is gyakran meggyűlik a baja!

A.) „Könyörtelen kifogás-írtás” – a villámgyors reakció idő kifejlesztése

  • Mit tegyen, ha az ügyfél szeretne vásárolni, de van még egy tényleges akadály, ami a vétel útjában áll?
     
  • Mit tegyen a „rafinált” vevőkkel, akik ezerféle módon tudnak falból felhozott kibúvót találni, csakhogy megnehezítsék az Ön dolgát?
     
  • Hogyan deríthető ki, hogy mi jár a vevő fejében pontosan?
     
  • 72 hatásos feladat a tipikus kifogások megsemmisítésére (pl.: drága, nincs időm, nem győzött meg, stb.)
     
  • 10 feladat a „Még meggondolom”-típusú kifogás hatástalanítására
     
  • 7 módszer a „Még körülnézek”- kifogás hatástalanítására
     
  • 7 holtbiztos tipp, hogyan végezze ki a „Meg szeretném beszélni”- típusú kifogásokat
     
  • és még sok-sok gyakorlati példa, amelyekkel egy rutinos értékesítő örökre leszámolhat a kifogásokkal

B.) „Végleges megsemmisítés-chip beültetése” – nincs többé kezeletlen kifogás

  • A legfélelmetesebb, ami még a profiknak is problémát okoz: a rejtett kifogások és hogyan meneküljön meg előlük?
     
  • Titkos fegyver: mi az az univerzális kifogáskezelési technika, ami szinte bármelyik falkifogás kezelésére használható?
     
  • Mit tegyen, ha a vevő „kiszúrt” a termékén egy gyenge pontot, és Önnek fogalma sincs, mit kezdjen ezzel a kifogással?
     
  • Mit tegyen egy értékesítő akkor, ha valahogy „félrementek a dolgok” és az üzlet végleg meghiúsulni látszik?
     
  • Mi az a holtpont, és hogyan küzdjön meg vele hatásosan?
     
  • Hogyan kezelhető az a helyzet, amikor a vevő „nem”-et mond?
     
  • Hogyan hatástalanítható a „konkurencia ajánlata jobb”-típusú kifogás?

3. fázis: Teszt üzemmód

Ha véget ért a kiképzés és a rutinszerzés, akkor itt az idő, hogy kiderüljön, mennyire volt sikeres a tanulás, hol maradtak homályos foltok és hol kell még beleerősíteni.

Ehhez készítettünk el egy átfogó záró tesztet, ahol az értékesítő kipróbálhatja önmagát, és felderítheti az esetleges gyenge pontjait, így még tovább fejlesztheti kifogás-hatástalanító képességét!


"...amikor bejön egy ügyfél például meg tudjuk nézni azt a programban, hogy az ott lévő problémákat milyen úton és módon tudjuk kezelni."


"...a program nagyon nagy előnye, hogy nem csak elméleti, hanem gyakorlati képzést is mutat..."

"...olyan problémákat kezel ez a program, ami a mindennapi életben előfordul. Látható eredményei vannak."

"Értékesítők visszajelzései alapján mindenki jóval magasabb hatásfokkal tudja használni ezt a programot, mint a saját tapasztalataiból szerzett eredményeket."

Weiszenberger Dénes
Kiskőrös Suzuki autókereskedelem

„Ez rendben, pont ilyen megoldást kerestem eddig, de mennyibe kerül?

Kevesebbe, mint gondolná!

1.) Ha tréninget választ...

És egy tréning nem olcsó mulatság! Egy ilyen képzés akár 200 000 Ft is lehet !
Persze az ára esetleg megtérülhet – és ha jó a tréning, akkor meg is fog.
De vajon milyen megtérülés az, amivel mindössze pár hónapig számolhat, és
utána újra be kell fektetnie?

Emlékeztető:
Egy tréning után 3-6 hónap múlva az
értékesítők az ott tanultaknak mindössze
5-10%-ára emlékeznek és ennek
a tudásnak maximum 1%-át használják.

De ez még mindig nem a legnagyobb gond !

2.) Számoljunk!

Ha az értékesítője rosszul kezeli a kifogásokat, és ezzel naponta csupán 10-ből 2-3 vevővel köt üzletet, és a profitja egy terméken 5 000 Ft, akkor az napi 35 – 40 000 Ft profit-kiesés! Ami évente 260 munkanappal számolva, nem kevesebb,
mint 9,1 - 10,4 millió forint profit kiesést jelent!

És ha mondjuk 3 értékesítője van, akik ugyanezt az eredményt hozzák ?

Vajon mit jelentene, ha a Kifogás-Terminátor program segítségével csak egy éven át tudnának napi 2 vevővel többnek eladni? Ne számolja, sokat !

És a Kifogás-Terminátor programhoz örökös hozzáférést kap!

3. Ha a Kifogás-Terminátort használja...

Az értékesítői minden egyes nap gyakorolnak, így növelik a hatékonyságukat, és egyre több sikeres eladást bonyolítanak. És az így elért eredmények álladóak lesznek, hiszen a Kifogás-Terminátor mindig ott lesz a kezük ügyében!

Ennek a tükrében Ön szerint mennyit ér ez a program?

1 milliót? 500 000-et? 200 000-et?

De szeretném megnyugtatni! A Kifogás-Terminátor sales-edző program nem kerül 1 millióba, még 500 000 Ft-ba sem, sőt, 200 ezret sem kell kiadnia érte! Ugyanis...

Figyelem! Születésnapi Vásár + egy ma éjfélig elérhető meglepetés!

A program normál ára 69.000 Ft+ÁFA/értékesítő - tehát a legtöbb vásárló alap esetben ennyiért juthat hozzá ehhez a különleges edző-programhoz...

A Kifogás-Terminátor program ára mindössze

69.000,- Ft + ÁFA/értékesítő

Az árak, ha több értékesítőjének is megrendeli a programot:

- 2 vagy 3 esetén 5 % kedvezmény: 65.550,- Ft+ÁFA/értékesítő
- 4 vagy 5 esetén 10 % kedvezmény: 62.100,- Ft+ÁFA/értékesítő
- 5 fölött 15 % kedvezmény: 58.650,- Ft+ÁFA/értékesíő

Elképesztően olcsó, nem?

Egy olyan program, ami akár több milliós bevétel növekedést hozhat, miért ennyire olcsó, amikor csak egy komolyabb tréningért ennek a sokszorosát kérik? Ráadásul az csak egy egyszeri alkalom, és nem érhető el állandóan. A válasz egyszerű...

Mert a legfőbb célunk nem az ár-érték arány precíz kiszámítása volt, amikor megalkottuk ezt a programot, hanem az, hogy bármelyik vállalkozás hozzáférhessen ehhez az egyedülálló képzési formához. Egyszerűen azt szeretnénk, ha minden hazai vállalkozás „polcán” ott lehetne ez a tudásanyag, és sikerrel alkalmazhatnák a legmegbízhatóbb kifogáskezelési technikákat.

Rendelje meg tehát most a Kifogás-terminátor programot! Miért várna? Az élet nagy homokóráján peregnek a homokszemek megállíthatatlanul. És a lehullott szemeket már senki nem hozhatja vissza! Mint ahogy a ma elszalasztott vevőit sem! Ha még 1-2 napot gondolkodik, akkor lehet, égy éppen a program árának megfelelő összeget veszíti el éppen! Mit gondol, vajon megéri várnia?


100%

Tudástartosító Garancia

Amennyiben értékesítője lelkiismeretesen végigcsinálja a teljes programot, megtanulja az ott leírtakat, gyakorol naponta 15 percet, és 1 év múlva mégsem tudja betéve a kifogások kezelésének technikáit sikerrel alkalmazni a vevőkön, akkor csak írja meg nekem, és visszaküldöm Önnek a program teljes vételárát!

Mi fog történni, ha a megrendelés gombra kattint?

  • Elküldjük Önnek egy a rendelését visszaigazoló e-mail-t...
     
  • Pár napon belül kézhez kapja a számlát, és...
     
  • Azonnal, ahogy az utalása beérkezett, e-mail-ben elküldünk Önnek a Kifogás-Terminátor sales-edző programhoz annyi felhasználó nevet és jelszót, ahány programot rendelt, és máris indulhat a Terminátor-képzés! A program letöltési linkjét is ugyanebben a levélben találja majd!
  • Ezzel együtt e-mail-ben elküldjük Önnek a #2 ajándéka letöltési linkjét, és postára adjuk a hanganyagot tartalmazó CD-t


Már csak egyetlen kattintás választja el attól, hogy Önnél is vérbeli Kifogás-Terminátorok dolgozzanak cége eladási sikerén! Rendelje meg most, ezt az egyedi sales-edző programot Ön is!


Igen, szeretném megrendelni
a Kifogás-Terminátort »

Figyelem!
Fontos, hogy ezt betartsa!

Egy Kifogás-Terminátor programot egy értékesítőnek kell kezelnie!

A program egyetlen értékesítő adatait, eredményeit tárolja el, és csak egyéni kóddal használható.

Miért fontos Önnek, hogy ez így legyen?

    1.) mert így pontosan nyomon tudja követni, hogy az értékesítője használja-e
    a programot, és ha igen, akkor milyen rendszerességgel, és eredménnyel
     

    2.) mert csak így tudjuk mi is segíteni Önt statisztikai adatokkal a sales-eseiről,
    és figyelmeztetni, ha valami nincs teljesen rendben
     

    3.) mert az értékesítője csak így tudja követni, hogy hol tart a programban,
    és honnan kell folytatni a tanulást, így nem zavarják meg egymást
    az emberei a tanulásban
     

    4.) mert így nem veszik el egymás elől az értékes időt
     

    5.) mert csak így kaphat minden embere személyre szabott segítséget
     

    6.) mert, így nem fognak az értékesítői összeveszni a programon
     

    7.) mert csak így kapnak tiszta, és világos visszajelzést arról, hogy hol tartanak
    jelenleg a kifogások kezelésében, és mennyit fejlődnek
    a program használatával

Tehát a lényeg mégegyszer:

  • Egy egyszerű változtatás az értékesítői képzési rendszerében, és máris rendelkezésükre áll az az elfelejthetetlen tudás, ami felfelé kúszó bevételeket, látványosan többet eladni tudó értékesítőket hoz magával
     
  • Egy szuper hatékony sales-edző program, ami bármikor elővehető, folyamatos képzést biztosíthat sales-es csapatának
     
  • Helyben, a saját cégében kiképzett „Kifogás-Terminátorok”, így nem kell többnapos értékesítési tréningekre küldenie az embereit – viszlát kieső bevételek
     
  • Kevesebb árengedménnyel eladott termék kerül ki a vállalkozásából, amit szívmelengető lesz viszontlátnia a profitjában
     
  • Ugyanannyi lehetséges vevő mellett, sokkal több sikeres eladás, ezzel vége a lógó orrú értékesítők látványának
     
  • Sokkal bátrabb, magabiztosabb, motiváltabb értékesítők, akik fel vannak vértezve a vevők ellen egy magas szintű kifogás elleni védőpajzzsal – így örökre eltemethetik a kibúvókat, és nem hagynak ki egyetlen lehetőséget sem, hogy eladjanak
     
  • Bármikor számon kérhető értékesítők, akiket vizsgáztathat, így végig figyelemmel tudja kísérni a haladásukat, hogy biztos lehessen benne, megérte befektetnie ebbe a programba
     
  • És mindez egy olyan meglepően egyszerű módszerrel, amilyet még sehol nem láthatott, és nem is kaphat még hasonlót sem...senkitől

 

Köszönöm, hogy figyelt rám, és bízom benne, hogy még ma hallhatok a megrendelése felől. Higgy el, jelenleg kevés egyéb lehetősége van ilyen speciális, maradandó tudást adnia értékesítőinek – ne késlekedjen hát, töltse ki a megrendelési lapot itt lent:

Online rendelés Kifogáskezelés-Terminátor sales-edző program

A licensz adatai:

Hány értékesítő kolléga számára vásárolja meg a programot?

  • 1 db: 69.000 Ft + Áfa / db
  • 2 és 3 db: 65.550 Ft + Áfa / db
  • 4 és 5 db: 62.100 Ft + Áfa / db
  • 5 db felett: 58.650 Ft + Áfa / db
Példányszám:     db termék

A megrendelés összefoglalása:

Példányszám: 1 db Kifogáskezelés-Terminátor
sales-edző program

Összesen 69.000 Ft + ÁFA értékben

 
 

Számlázási adatai:



   

Szállítási adatai:



   
Óra 2012. február 9., csütörtök
SelfCom - értékesítési tanácsok
„Csak ne mondja ki, csak ne mondja ki” -„Ezt még át kell gondolnom.” „Jaj ne, kimondta!!!” Adásaink után VÁRNI fogja az ilyen kifogásokat...

Viszlát, lógó orral otthagyott tárgyalások, viszlát csalódottan lerakott telefonok!

...itt az ingyenes Kifogás-Terminátor!

Forradalmi gyorsképzés!

Gyurka András

Hány telefonhívást tett le úgy, hány üzleti találkozójáról távozott sikertelenül úgy, hogy a vevőjelölt egy mondvacsinált kifogás miatt halasztotta el döntését vagy utasította vissza Önt vagy értékesítő kollégáit....EDDIG!

Ugyanis itt a Kifogás-Terminátor, a SelfCom új,
értékesítő-edző programja!

Ez NEM e-mail tanfolyam, NEM hírlevél! Egyszerűen csak egy BOMBABIZTOS MÓDSZER, amivel értékesítői kipukkaszthatják a kifogás lufit, megnövelve ezzel az Ön vállalkozása forgalmát, és a sikeres eladások számát...

Töltse le most a „Kifogás-Terminátor” című INGYENES programot!

...és tudjon mindent arról, hogyan hatástalaníthatja lehetséges vevői mondvacsinált kifogásait!

Leiratkozás: bármikor egy kattintással! Adatait féltve őrizzük, nem adjuk ki senkinek!

INKÁBB KÜZDÖK TOVÁBB A KIFOGÁSOKKAL ÉS BEZÁROM AZ ABLAKOT!