Nálad is elhangzik ez a kifogás?
Mennyire jó érzés, hogy jön a nyár és visszaesik a forgalom?
Ismét üdvözlöm a Kedves Hallgatóimat, Gyurka András vagyok a Sales Rádió trénere, az értékesítési vezetők tanácsadója!
Évekkel ezelőtt egy vállalkozás vezetőjével beszélgettem arról, hogy milyen forgalmat vár a nyári hónapokra. Nem túl nagy lelkesedéssel elkezdte magyarázni, hogy már nem is idegeskedik, előre bekalkulálja, hogy a nyári két hónapban szinte a nullával egyenlő a forgalom.
Elkezdtük boncolgatni, hogy milyen körülmények között értékesítenek. Kiderült, hogy a vevőik nagy része ilyenkor megy szabadságra és a cégben is ilyenkor mennek pihenni az emberek.
Aztán a tovább folytattuk az elemzést és próbáltam kideríteni, hogy mennyi az objektív ok és mennyit befolyásol az, hogy eleve így állnak a nyári hónapokhoz. Néhány gondolattal kitértünk arra is, hogy mi történne, ha rákészülnének erre az időszakra. Akciókat hirdetnének, az értékesítők beosztanák a szabadságukat, és mindig csak egy ember menne el, és a többi tudna dolgozni.
Addig sikerült elvinni a dolgot, hogy a vezető eldöntötte, kipróbálja a közösen összehozott stratégiát.
Majd szeptemberben ismét találkoztunk és arról számolt be, hogy a valaha legtöbbet adták el a korábbi nyári forgalmakhoz viszonyítva.
Mi is történt?
a) Az egyik az, hogy nem adták meg magukat, hanem tudatosan készültek a nyári szezonra.
b) Olyan stratégiát dolgoztak ki, amivel volt esélyük meggyőzni a vevőket, hogy most érdemes venni.
c) Az értékesítők - bár az elején eléggé nehezteltek – a sikereket látva felbuzdultak és nagyon ráhajtottak.
Egyébként érdekes a nyári szezonnak a megítélése. Mivel sokan eleve úgy állnak hozzá, hogy nyáron nem lehet eladni, nagyobb esélyt adnak azoknak, akik másként gondolkodnak.
Igaz, hogy több energiát kell belefektetni, de megéri!
Kedves hallgatóim! Írjátok meg, Ti hogyan készültetek fel a nyárra, mennyire fog vissza Benneteket az a tudat, hogy “nyáron úgysem lehet eladni”?
Akik dolgoznak, azoknak jó munkát kívánok, akik nyaralnak, azoknak kívánom, hogy alaposan pihenjék ki magukat!
A következő adásig 100%-os napot kíván Hallgatóinak Gyurka András és a Sales Rádió!







Az 
