Bizalom nélkül minden hiába – mi az, amiért érdemes bennünket közelebbről is megismernie?

  Tóth Csaba és
Gyurka András

Az Ön cége számára sem ígérünk egyebet, mint eddig minden ügyfelünknek: gyors, gyakorlatias tudást, amely felhasználásával a fejlődés és a siker sem várat magára.

15 éves képzési tapasztalatunk azt mutatja, hogy bármilyen színvonalas tréning – ha nincs szoros kontroll – már 1 év után szinte teljesen eltűnik, és nem használnak belőle semmit. Így nem kell csodálkozni, hogy a vezetők sokszor kidobott pénznek tartják a tréningeket.

A küldetésünk egyszerű, és világos: Olyan Partnereket szeretnénk látni, akik a tőlünk kapott szolgáltatással megnövelték tudásukat, a tanultakat képesek a gyakorlatban alkalmazni és ezáltal anyagi és erkölcsi sikereket érnek el.

Azt gondolom, amennyiben a fentiekben megfogalmazott végeredményt elérjük, Partnereink elégedettek lesznek, és hosszú távon, kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés fogja jellemezni a kapcsolatunkat. 

velemenyek_top

Sok olyan dolog van, amit teljesen egyértelműnek tartunk és azt hihetnénk, hogy tudjuk, holott ez nincs így. A kapott anyag az értékesítéshez olyan utat nyit, mely megkönnyíti az akadályok könnyebb leküzdését. Nagyon hasznosnak tartom, és ami fontosabb, hogy minden elem alkalmazható a gyakorlatban!

Bényei Imre, PICK Szeged Rt., Szeged
velemenyek_bottom

„Miért is kellene hallgatnom erre a Gyurka Andrásra, és miért fogadhatom meg bátran az értékesítési tanácsait?”

Gyurka András,
Sales Rádió tréner

Már 1964-ben, boltos inasként megismertem az értékesítés alapjait, melynek fontosságát a főnököm „méterrúddal” igyekezett nyomatékosítani. Néhány év inaskodás után egy 30 éves kanyarral ismét visszatértem erre a szép pályára.

Egy üzletemberek képzésével foglakozó nemzetközi franchise hálózat területi képviselőjeként megtanultam az értékesítés csínját-bínját. Magunknak kellet ügyfelet szerezni és egyben szolgáltatni is.

Teljes önállósággal végezhettük a munkát, de az elvárások nem kevés nyomást gyakoroltak ránk, ezért aki életben akart maradni, keményen dolgozott. Természetesen ez azt is jelentette, hogy munka mellett kellett folyamatosan tanulnunk, hogy az újabb és újabb kihívásoknak tudjunk megfelelni.

Eredményes munkám elismeréseként 1998-ban „Power Trainer” oklevelet kaptam.

Sokszor mondják, hogy aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja. Nálunk ez nem volt igaz. Ahhoz, hogy hitelesek tudjunk maradni, csak a sikerek voltak elfogadhatók. Mintául kellett szolgálnunk a partnereinknek. Előadásainkon hamar kiderült, hogy a hallottak mennyire életszerűek, és mennyire a tapasztalatokból táplálkoztak.

Az elmúlt 15 évben több mint 7.000 értékesítőt képeztem
Társszerzője vagyok egy sikeres, értékesítésről szóló könyvnek a „Mit tegyek, hogy tőlem vásároljanak” című kiadványnak. Számos képzési anyagot állítottam össze, melyek segítségével a hallgatók könnyebben el tudták sajátítani az anyagot.
Nagyon sok vállalkozásban tudtam segíteni, hogy a korábbi eredményeiket jelentősen megnöveljék.

Néhány statisztika:

  • Egy minőségi olajat forgalmazó cég értékesítési csapatát menedzselve 600 milliós forgalmat 6 hónap alatt felvittük 1 milliárdra. Csak azzal, hogy az értékesítők a képzést követően számon lettek kérve és a szükséges korrekciókat rendszeresen megkapták.
  • Egy mezőgazdasági gépeket forgalmazó vállalkozás árbevételét 1 év alatt 200 millióról 400 millióra vittük fel, szintén az értékesítők hatékonyabbá tételével.
  • Talán ami a legszembetűnőbb statisztika, hogy sok olyan értékesítőt képeztem, aki a kapott technikák és tanácsok hatására néhány hónap alatt a korábbi eredményeiket megtöbbszörözve szárnyalni kezdtek.
  • Az sem mellékes, hogy az általam oktatott anyagot magam is használom, és ennek köszönhetően a saját bevételeimet néhány év alatt megötszöröztem.

Az eddig összegyűjtött tapasztalat alapján szerzőtársammal, Tóth Csabával új értékesítési képzési módszert dolgoztunk ki annak érdekében, hogy alkalmazkodva az igényekhez, minél több lehetőség legyen otthon elsajátítani azt a tudást, ami a sikeres munkavégzéshez szükséges.

Bízom abban, hogy mielőtt végleg „leteszem a lantot”, sikerül átadnom azt a rengeteg gyakorlati tapasztalatot, ami másoknak is sikert hozhat. Vallom, hogy érdemes másoktól is tanulni és nem biztos, hogy mindent csak a magunk tapasztalatából tanulhatunk meg. Ez egyrészt azért sem lehetséges, mert nem biztos, hogy élünk annyit, hogy mindent megtapasztalhatunk, másrészt elkerülhetjük azokat a szituációkat, melyekből tanulhatnánk.

Már nagyon régóta vallom, hogy minden tudás annyit ér, amennyit abból a gyakorlatban tudunk használni, azaz csak az alkalmazható tudás hozhat sikereket.

Kívánom, hogy aki találkozik az általunk közreadott tudásanyaggal, váljon hasznára, és érjen el hatalmas sikereket.

Ha ez bárkinél bekövetkezik, már nem éltem hiába.


form top
Toll
Telefonon sajnos nem tud elérni a tréningek, előadások miatt, ezért vagy ügyfélszolgálati számunkon tud üzenetet hagyni, vagy itt tud részemre eMailt küldeni!
--- separator ---
Ügyfélszolgálatunk elérhetőségei:
Globál Port Kft. • Online értékesítő tanfolyam profi sales-eseknek
7100 Szekszárd, Mikes u. 24.
Telefon: 06 (74) 319 431 • Telefax: 06 (74) 414 151
--- separator ---
Kinek szeretné küldeni a levelet?*
Az ellenőrző kérdés azért szükséges,
hogy elkerüljük a SPAM robotokat.
Kérjük, megfelelően töltse ki a mezőt.
form bottom

Amit Tóth Csabáról tudni érdemes…

 Tóth Csaba,
Sales Rádió tréner

Az egész Münchenben kezdődött. Ugyanis ekkor jöttem rá, hogy az értékesítők képzésében micsoda zűrzavar alakult ki idehaza. És ez a zűrzavar elképesztő hatással van minden fejlődni vágyó értékesítőre.

A különböző irányzatok, különböző útmutatókat adva, időnként egymásnak ellentmondó módszert javasolnak. Ha valaki igyekszik minél többet tanulni, és ezt minél több
helyről veszi igénybe, egy idő után biztosan elveszíti a stabilitását az értékesítési módszereket illetően. És ilyenkor pontosan az ellenkezője történik, mint ami a képzések valódi célja lenne, azaz ahelyett, hogy fejlődne egy értékesítő, még inkább belesüllyed a szakmája mélységes kútjába. És ha ilyenkor nem kap egy tiszta, világos képet, akkor képtelen lesz önerőből kimászni onnan. Szerencsére van segítség…

A müncheni értékesítéssel és szervezetekkel kapcsolatos adminisztrációs képzésem után következő 10 éves kutatómunka eredményeként sikerült összeállítanom egy olyan anyagot, amely egy letisztult, a gyakorlatban egyszerűen, és hatékonyan alkalmazható - és ami nem mellékes - könnyen tanulható anyaggá állt össze.

Ez az anyag már sok ezer értékesítőnek segített átlépni annak a bizonyos kútnak a peremén, és valódi, kézzel fogható eredményekké kovácsolni mindazt, ami az évek során felhalmozódott bennük, de gyakorlati sikereket képtelenek voltak elérni. Ezáltal egy olyan út nyílt meg előttük, amely végre valóban alkalmassá tette őket arra, hogy felfuttassák, és magas szinten tartsák egy vállalkozás eladási mutatóit.

Aki végig megy ezen az úton, és tisztességgel megtanulja az anyagot, biztosan sikeresebb lesz, mint korábban bármikor.

Ehhez kívánok nagyon jó eredményeket!

Óra 2012. február 9., csütörtök
SelfCom - értékesítési tanácsok
„Csak ne mondja ki, csak ne mondja ki” -„Ezt még át kell gondolnom.” „Jaj ne, kimondta!!!” Adásaink után VÁRNI fogja az ilyen kifogásokat...

INGYENES forradalmi gyorsképzés!

„Na neee! Már megint egy újabb üzlet úszott el, mert nem sikerült kezelni a vevő kifogásait! Ebből elég!”

Itt a Kifogás-Terminátor!

Azoknak a cégeknek, akik folyamatosan szenvednek a "kifogásgazdag" ügyfelektől!

Ez NEM e-mail tanfolyam, NEM hírlevél! Egyszerűen csak egy BOMBABIZTOS MÓDSZER, amivel értékesítői kipukkaszthatják a kifogás lufit, megnövelve ezzel az Ön vállalkozása forgalmát, a sikeres eladások számát...

  • eredményesebb üzletszerző beszélgetések
  • növekvő profit
  • magabiztosabb sales-es csapat
  • elégedettebb ügyfelek

...ez a Kifogás Terminátor!

Jelentkezzen a
„Mondvacsinált kifogások halála”
című INGYENES programunkra

...és tudjon mindent arról,hogyan hatástalaníthatja az eladásai legfőbb gátját!

Értesítőnkről természetesen bármikor egyetlen kattintással leiratkozhat! Adatait féltve őrizzük,és senkinek oda nem adjuk – nekünk is elegünk van már a sok spam levélből!

A SelfCom szerzőiről

A kifogáskezelők Az értékesítők trénerei, akik nem átallták megreformálni az sales-esek képzését, és egy újdonságszámba menő oktatási rendszerrel álltak elő. Hogy kik ők, és miért lehet biztos a különleges rendszerben, amit megalkottak?

A Sales Rádió blogértesítője

Pár perces adások, telistele ügyes értékesítési tippekkel, trükkökkel, amelyek sikeresebb értékesítőket, növekvő eladásokat termelnek

Ha rendszeresen hallgatja a Sales Rádió adásait, akkor a következőket már biztosan kipipálhatja:

  • eredményesebb üzletszerző beszélgetések
  • növekvő profit
  • magabiztosabb sales-es csapat
  • elégedettebb ügyfelek


Mindezt kávé mellett, kényelmesen végighallgatva, vagy akár adásaink leírt változatát kinyomtatva, egy karosszékben olvasgatva sajátíthatja el!

Vagy töltse le adásainkat mp3 formátumban, gyűjtse össze őket, és váljon sales-es csapata, vagy Ön értékesítési mesterré, akár vezetés közben!

Mindenképpen iratkozzon
fel adásértesítőnkre,

mert – akár profitját növelni
akaró cégvezető, akár
értékesítő legyen is –
a Sales Rádió adásairól kár
lenne lemaradnia!



Viszlát, lógó orral otthagyott tárgyalások, viszlát csalódottan lerakott telefonok!

...itt az ingyenes Kifogás-Terminátor!

Forradalmi gyorsképzés!

Gyurka András

Hány telefonhívást tett le úgy, hány üzleti találkozójáról távozott sikertelenül úgy, hogy a vevőjelölt egy mondvacsinált kifogás miatt halasztotta el döntését vagy utasította vissza Önt vagy értékesítő kollégáit....EDDIG!

Ugyanis itt a Kifogás-Terminátor, a SelfCom új,
értékesítő-edző programja!

Ez NEM e-mail tanfolyam, NEM hírlevél! Egyszerűen csak egy BOMBABIZTOS MÓDSZER, amivel értékesítői kipukkaszthatják a kifogás lufit, megnövelve ezzel az Ön vállalkozása forgalmát, és a sikeres eladások számát...

Töltse le most a „Kifogás-Terminátor” című INGYENES programot!

...és tudjon mindent arról, hogyan hatástalaníthatja lehetséges vevői mondvacsinált kifogásait!

Leiratkozás: bármikor egy kattintással! Adatait féltve őrizzük, nem adjuk ki senkinek!

INKÁBB KÜZDÖK TOVÁBB A KIFOGÁSOKKAL ÉS BEZÁROM AZ ABLAKOT!