Az utóbbi időben előkerült egy értékesítési téma, amely úgy tűnik elég fontos.
”Hogyan győzzük meg a vevőt, hogy minket válasszon és ne a konkurenciát?”
Ismét üdvözöllek Kedves Hallgatóm, Gyurka András vagyok a Sales Rádió trénere, az értékesítési vezetők tanácsadója!
Valóban nagyon fontos a vevőszerzés szempontjából. Ugyanis ha már bejött az üzletbe, vagy leült velünk tárgyalni, nagy bűnt követünk el, ha kiengedjük a kezünkből. Pedig ez történik, ha nem tudjuk meggyőzni.
Mit is értünk meggyőzés alatt:
“A MEGGYŐZÉS az amikor az ügyfél véleménye egy közlés (információ) hatására megváltozik!”
Tehát amint látjátok, a meggyőzés nem tukmálás, nem a „vimesdoboz” belenyomása a vevő hasába.
Olyan információt kell adnom a vevő részére, hogy annak hatására megváltozik a korábbi véleménye és eldönti, hogy vesz.
Többek kérésére beiktattam egy “MEGGYŐZÉS A GYAKORLATBAN” tréninget, most 14-én, pénteken.
A következőkre lehet számítani:
- Első körben lesz némi elmélet, hogy közös nyelvet beszéljünk.
- Ezt követően minden résztvevő kidolgozza a saját termékére, szolgáltatására a meggyőzés öt eszközét.
- Végül addig gyakoroljuk, amíg magabiztosan nem tudja alkalmazni.
Így hétfőn már mehet is élesben és lehet növelni az árbevételt!
Mivel volt előjelentkezés, csak 10 főt tudok fogadni. Beérkezési sorrendet tekintve tudom biztosítani a helyet.
Ne feledjétek, most a válság idején az lesz a győztes aki bátor és mer újítani!
Most itt a lehetőség! Ha nem jártál nálam valamilyen előadáson, akkor erről nem hallottál.
Teljesen új fejlesztés. Nagyon ütős!
Várom a jelentkezésedet az alábbi címen:
gyurka.andras@prominentgroup.hu
A helyszín a Lurdy Ház.
Részvételi díj: 22,000,- + ÁFA
A következő adásig 100%-os napot kíván hallgatóinak Gyurka András és a Sales Rádió!
Gyurka András
sales tréner
az értékesítési vezetők tanácsadója







Az 
